Szélmalomharc az utakkal két évszázad távlatából
A 18. században és a 19. század első felében az utak az év nagyobb részében járhatatlanok voltak. Voltaképpen utakról nem is lehetett beszélni. Az országutak is kivétel nélkül földutak voltak, melyek a földeken, ha lehetett, toronyiránt haladtak, a mocsaras helyeket pedig nagy ívben megkerülték Ahol laposabb helyeken vezettek át gátakat emeltek, s ezen haladt tovább az út.
Egy 1735. évi helytartótanácsi rendelet utasította a megyéket, hogy az utakat úgy hozassák rendbe, hogy két szekér elférjen egymás mellett. Franczina János uradalmi prefektus 1748-ban kiadott körlevelében is rendelkezik az utak szélességére vonatkozólag: „A szántóföldek között pedig az országútját ad minimum öt ölnyire meghagyják, és nemes vármegye tisztjei megvizsgálván, aki ellenkezőt cselekedni tapasztaltatik, azt 50 pákával [...] fogják büntettetni."
A Békés megye területén néhány fontosabb országút haladt keresztül. „Ha 1734-ben valaki a szarvasi révnél bejött a megyébe, Szarvastól úttalan úton mehetett toronyiránt Békésnek, onnan a Hidas-ér hídján át Gerlán keresztül Gyulára, onnan Sarkadon át Várad felé utazhatott."
Békéscsaba főtere a 19. században
A Gyulát Sarkadon át Nagyváraddal összekötő postaút 1787-ben létesült a Gyula határában lévő Hajós-út melletti gát felhasználásával. Ez meghosszabbítása volt a Gyulát Csabával összekötő Csabai-gátnak.
Az utak járhatatlan volta miatt kezdettől fogva állandó volt a gond. Tompa Farkas csabai főszolgabíró 1768-ban megállapította, hogy a Gyula és Csaba közti Veszei-gát „oly rossz és lukacsos, hogy a lakosoknak már károkat okozván marháinak lábai kitörésével azon rossz híd és gát miatt."
Lakatos Károly járási esküdt 1845. május 19-én sem írhatott jobbat az itteni útviszonyokról: „A Kígyós felé vezető útban vagy két helyen – vízállásos lévén – oly nagy sarak s mély pocsolyák szoktak lenni, hogy a jószágok is belédűlnek."
Hasonló volt a helyzet Bihar megyének ma Békés megyéhez tartozó részén is. „Sokkal nehezebb utak rettentik vissza az Arad és Békés vármegye mezőségeire fát kiszállítani akarót... Az üres szekérrel való általkínlódás is veszedelemmel próbáltatik az esztendő legnagyobb részén."
„A Kígyós felé vezető útban vagy két helyen – vízállásos lévén - oly nagy sarak s mély pocsolyák szoktak lenni, hogy a jószágok is belédűlnek"
Az árvíztől, esőtől sártengerré vált vagy elmosott, a nagy forgalom miatt gödrössé vált utakat sosem lehetett jó karban tartani. Hiába hánytak rá sarat, homokot, földet, hiába tömtek a gödrökbe rőzsét, gazt, évente kétszer-háromszor is újra kellett kezdeni a javítást. 1788. január 5-én a török háború alatti nagy katonai szállítások miatt teljesen tönkrement utak javítására az elöljárók a következő utasítást kapták: „Hogy némely helyeken az utakat és töltéseket ezen mostan tartó fagy miatt földdel helyrehozni nem lehetne, vágassanak öszve gazt, gyeként és nádat, azt a töltések mellé közel szállítsák, hogy mihelyst a föld fagya kezd kimenni, azonnal a töltéseket azzal vastagon bé lehessen teríteni."
„a gátak megcsinálása után esős idők lévén, majd csaknem oly rossz állapotban vannak azok, mint azelőtt."
A sarkadi gátat a rajta csordaszám hajtott göbölyök (hízott marhák) annyira felvágták, hogy teljesen járhatatlanná vált. A szolgabíró 1804. április 30-án utasította az elöljárókat, hogy „legelsőbben is a göbölymarhának nyomait egyenlőre bevágják, annak utána pedig a múlt ősszel elkészített földdel azt beborítsák, de a bévágatás előtt semmiképp, különben azon esküdtek pórul járnak."
A földutak karbantartása valóságos szélmalomharc volt. Mint Tomcsányi főszolgabíró írja 1824. május 9-i körlevelében, „a gátak megcsinálása után esős idők lévén, majd csaknem oly rossz állapotban vannak azok, mint azelőtt." – olvashatjuk Implom József sokat forgatott olvasókönyvében.
Forrás: Békés Megyei Levéltár
