Monte Cristo tükre - Szomor György musicaljénak ősbemutatója

Gyermekkorom egyik legkedvesebb olvasmánya volt Alexandre Dumas regénye, a Monte Cristo grófja. Ez a romantikus történet, lebilincselő mese nem véletlenül a világirodalom egyik legnépszerűbb, immár klasszikus műve. A könyv, amit nem lehet letenni, annyira izgalmasan, magával ragadóan ír szerelemről és árulásról, jóságról és gonoszságról, őszinte szenvedélyekről és aljas cselszövésről. A bosszú regénye, amelyben félelmetes kalandok sorozata után mindenki elnyeri méltó büntetését - így jellemzi sok helyütt az irodalomtörténet Dumas halhatatlan regényét. S példaértékűnek tartják pozitív kicsengésű üzenetét, amely szerint a legkilátástalanabb helyzetből is van kiút, a leggyalázatosabb ellenség is legyőzhető, csak nem szabad sosem feladni a reményt, az igazságba vetett hitet. Ennyit a meséről és a romantikáról. Most pedig nézzük, mit is látunk a színpadon; és az, amit látunk, vajon mennyire tud nekünk tükröt tartani és elgondolkodtatni bennünket a máról, mai világunkról és mindenekelőtt saját tetteinkről, döntéseinkről, elveinkről - amennyiben persze akadnak ilyenek!

A fiatal Dantest esküvője napján tartóztatják le

Nagy felütéssel, parádés nyitánnyal kezdte 2011-12-es szezonját, a titkok évadát október 7-én a Békés Megyei Jókai Színház: ősbemutatóként élőzenével és lenyűgöző látvánnyal került színre a Monte Cristo grófja című musical. Ahogyan a tavalyi évadban, most is zenés darabbal nyitott tehát a társulat, mégpedig egy hatalmas vállalkozással, amelyben Dumas világhírű regényéhez kellemes zenét, fantasztikus színpadképet és modern dalszövegeket komponáltak. Szomor György színművész énekhangjával évek óta megörvendezteti a békéscsabai közönséget, az Aida porondszínházi bemutatójával már rendezőként is bemutatkozott nálunk; ebben a nagyszabású produkcióban a zene, a dalszöveg és a rendezés fűződik a nevéhez, "mellesleg" az idős Edmond Dantes, a címszerep megformálása is. A klasszikus irodalmi mű színpadra álmodásában Pozsgai Zsolt - szintén házi szerző a Jókai színházban - érdeme a szövegkönyv. Mint mondja a két alkotó, nyolc éve készültek a közös premierre, erre a musicalre, hogy Faria abbé és Edmond Dantes titkáról lerántsák a leplet, s a könnyed szórakoztatáson túl komoly kérdéseket is felvessenek, elgondolkodtassák a nézőt a musicallel. Örökérvényű mondandót akartak új köntösben, a mai nézőnek izgalmas, emlékezetes formában megszólaltatni. A színpadi összjátékot és az előadás hatását nézve nyugodtan leszögezhetjük: ez sikerült! Hogy már az előadás alatt vagy utána eljutunk-e valamennyien ahhoz a bizonyos tükörhöz, lelkiismeretünk megvizsgálásához, az már természetesen rajtunk múlik.
Mert mire is kereste a jó öreg Dumas abban a különleges, romantikus 19. században a válaszokat, és mire keresik a mai szerzők, alkotók? Úgy tűnik, pontosan azokra a titkokra, örökérvényű emberi kérdésekre, amik miatt egy regényt érdemes kézbe vennünk, vagy egy színházi előadásra jegyet váltanunk, amitől egy művészeti alkotás klasszikus, a régi ma is aktuális, lélekemelő és emlékezetes; amire azt mondjuk, igen, ez az irodalom, ez a színház, ez a művészetek dolga, küldetése. Lehet-e, szabad-e büntetlenül megfosztani másokat szerelmüktől, életük értelmétől, szabadságuktól, mindattól, ami fontos az embernek? Enyhítheti-e, feledtetheti-e az idő múlása az okozott fájdalmakat, az elkövetett bűnöket? Van-e értelme a bosszúnak, a megtorlásnak, a megleckéztetésnek? S egyáltalán bosszú-e az, amire Edmond Dantès és a hozzá hasonló áldozatok vágynak? Bosszú? Nem inkább megalapozott igény az igazságszolgáltatás, a kárpótlás, az elrabolt emberi jogok és az élhető körülmények, a demokratikus rend visszaállítása után?

Dantes előtt If várából élve még senki sem szabadult

Pozsgai Zsolt és Szomor György adaptációjában Gulyás Attila játssza a fiatal főhőst, és a társszerző, rendező a börtönből hazatérő, idős Edmond Dantest, azaz Monte Cristo grófját. Jó ötlet ez a kettős szereposztás. Egyrészt a fiatal szerelmes átváltozását jelzi, és szabadulása után már egy megtört, keserű öregember tér vissza; másrészt - és ez talán még érdekesebb - a fiatal Edmond Dantes későbbi szerepeltetése arra utal, hogy a nyomor, a szenvedés sem tudta kiölni az öregember lelkéből az ifjút, a szerelmet, az őszinte érzéseket. Mindkét színész a tőle megszokott színvonalon hozza a rábízott figurát, Szomor György hangja kiemelkedő. Gubik Petra Edmond Dantes szerelmét, Mercédest kelti életre, szép hangjával varázsolja el a nézőt. Csomós Lajos Fernand, a felbujtott összeesküvő alakjába belesűrít mindent, ami kicsit is emberi; játékának köszönhetően szerelme, ragaszkodása Mercédeshez hihető, bűne majdnem megbocsátható. Bartus Gyula Danglars, a nagyravágyó felbujtó, aki hatalmat, pozíciót vesztett, Dantes másik nagy riválisa. A másik mögé bújva intrikál és lázít, az arcát nem vállalja. A bonyolult figura köpönyegforgatását kiválóan alakítja Bartus Gyula. A korrupt főügyész, Villefort alakját Vasvári Csaba játssza: velejéig gonosz, elvetemült, javíthatatlan figura, fel sem villant emberi jegyeket. A három kalóz szerepében remekel Katkó Ferenc, Lapis Erika és Gerner Csaba, akit nagyon jó újra "itthon" látni. Ez a trió, a három nagy nevettető hozza be a képbe a humort, ellenpontozza a drámai feszültséget és a lírai jeleneteket. Megrázó pillanatok azok, amelyekben Faria abbé (Szőke Pál) okítja, erősíti rabtársát If várában.

Vllefort, a korrupt főügyész  velejéig gonosz, elvetemült, javíthatatlan figura

Nincsen (jó) musical élőzene nélkül, szerencsére ennyire már sikerült elkényeztetni a közönséget az utóbbi években a Jókai színházban. Gulyás Levente és zenekara - a szép énekhangokkal együtt persze - nagyban hozzájárult az előadás sikeréhez. A koreográfiát Fejes Kitty készítette, aki korábban a Vörös és fekete bemutatójakor dolgozott a Jókai színházban. Most a látvány és a vetítők, a tenger és a kő rengetegében mintha kissé háttérbe szorultak volna a táncok, mintha "megadták" volna magukat a színpadképnek. Úgy is mondhatnám, csoda, hogy még ennyi koreográfiának is jutott hely... Mozi a színházban, és ráadásul főszerepben. Az impozáns, rendkívül hatásos, vetítésre épülő látvány Madár műve, a díszlet Fekete Péteré. A tenger hullámzását és If várának félelmetes falait, amiket nagyon különleges vászonnal jelenítettek meg a színpadon, valószínűleg mindenki "hazavitte" magával premier után. Korhű, mutatós, gazdag kosztümökkel járult hozzá az összképhez, a varázslathoz Papp Janó jelmeztervező.
Izgalmas felütéssel kezdődik nemcsak az évad, hanem maga a történet is, szinte kínálja magát filmre - az eredetitől kisebb-nagyobb eltéréssel legalább tíz feldolgozás készült -, színpadra. Az ifjú tengerész, Edmond Dantes feleségül akarja venni imádott szerelmét, a gyönyörű Mercédest, de esküvője napján letartóztatják. Nyugodtan indul a kihallgatásra, hiszen tudja, nem követett el semmit, nincs bűne, amiért lakolnia kellene. Az eszébe sem jut kezdetben az ifjúnak, hogy ennek ellenére, ártatlanul, tisztességesen is vádlott, áldozat, fogoly lehet. Csak később jön rá, hogy az emberi irigység, gonoszság, aljasság és nagyravágyás gyűri maga alá, mert ellenségei, az összeesküvők saját érdekeket szem előtt tartva, gátlástalanul taposhatják el, és ehhez asszisztálnak felsőbb, politikai körök. Igazságtalan vádak alapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélik, és If várába hurcolják, ahonnan élve még senki sem szabadult. Ott aztán lesz ideje elmélkedni azon, kiknek "köszönheti" sorsát, szenvedéseit, s egyedül a remény, az álmodozás tarthatja életben, hogy egyszer még igazságot szolgáltathasson abban a társadalomban, ahol az erkölcs értékrendje helyett a korrupció uralkodik. A rabságban Dantes megismerkedik Faria abbéval, aki megkedveli és tanítványává fogadja, majd egy kincsesláda titkát is rábízza. Az abbé halála után Dantes önmagát varrja a hullazsákba, amit a tengerbe dobnak. Megmenekül, és eljut Monte Cristo szigetére.

A fogoly megmenekül börtönéből és titokzatos idegenként jelenik meg a régi társaságokban

Az előadásból is kiderül, Monte Cristo grófját nem a bosszúvágy hajtja, hanem sokkal inkább megrendíthetetlen igazságérzete, hogy rádöbbentse a bűnösöket tetteik súlyára, leszámoljon a korrupcióval és egyáltalán rendet teremtsen. A regényben Edmond Dantes megmenekül börtönéből, és titokzatos idegenként, Monte Cristo grófjaként jelenik meg a régi társaságokban, hogy sorra felkeresse kivégzőit, és rendezze velük a tartozásukat. Az intézkedéseket egyikük sem éli túl, egyedül Mercédes hajlik a megbocsátásra, de Dantes már nem tudja úgy szeretni, ahogyan régen, ezért inkább távozik. A Jókai színház bemutatójában érdekes dramaturgiai trükkel, változtatással operálnak. Először végignézzük, hogyan szervez magának csapatot és járja végig az útját Monte Cristo, hogy igazságot tegyen, majd utána látjuk a jelenetet, amelyben a haldokló abbé rábeszéli, ne őt tegyék a zsákba, hanem Dantes varrja bele magát, hogy az őrök a tengerbe dobják, mert ez az egyetlen esélye a menekülésre. Ezzel a csavarral, időbeli változtatással a nézőnek azt üzenik: a megtorlásra, az igazságszolgáltatásra csak vágyott, arról csak álmodozott Dantes, de az nem a valóság, hiszen nem történt meg. Aztán jön a zsákba varrás és a menekülés, ami vagy sikerül, vagy nem. Tehát a gonosz elnyeri méltó jutalmát, bűnhődik, vagy mégsem. A választ ránk bízzák. Ezzel a változtatással talán kicsit életszerűbb is a történet, már nem mese, mert tudjuk, a valóság nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt Monte Cristo grófja meg az összes szenvedélyes igazságszerető, -kereső ember elképzeli. Mindig kérdés az is, hogy egy filmes vagy színházi feldolgozás mennyire építsen az eredeti műre, vagy miben térhet el attól. A Monte Cristo grófjának talán legismertebb moziváltozata a 2002-ben bemutatott filmdráma, amit Kevin Reynolds rendezett. Ez az adaptáció nagyjából hűen ábrázolja az eredeti történetet, azt, hogyan kerül Edmond Dantes börtönbe, leírja ottani szenvedését, illetve azt, miként készül a bosszúra. A filmtől nyilván nem lehet számon kérni a regényt, érthető, hogy több helyen egyszerűsítettek a történeten, a karaktereken, töröltek a szövegből. Még az is bocsánatos bűn, amit a nézők moziba csalogatása érdekében követtek el, és ez az egyik legnagyobb eltérés a könyvhöz képest. A filmben a szökésre rájön a két börtönőr, így Edmond Dantesnak meg kell ölnie egyiküket, különben meghiúsul a terv, nem tud megszökni. Tehát a filmet a könyvben nyilván nem szereplő jelenettel "turbósították" fel, azt remélve, így majd az akciófilm szerelmesei is megnézik. A Jókai színházi premier érdeme, hogy a változtatás még ennyire sem hatásvadász, hanem inkább külön súlyt kapott a történet azzal, hogy az alkotók a dramaturgiai beavatkozással a mesétől a valóság felé billentik. Ezzel elérhetik, hogy a közönség gondolatait is a realitások felé terelik, miközben az eredeti üzenet, az örökérvényű emberi mondandó megmarad.

Ahogyan a tavalyi évadban, idén is zenés darabbal nyitott a társulat

Egy terjedelmes remekművet színpadra állítani már önmagában is merész vállalkozás. Külön dicséretre méltó, ha egy társulat manapság mer erkölcsről filozofálni, és a szórakoztatáson túl azt is megcélozza, ami csak a legjobb irodalomra, színházra jellemző: sorsokat felmutatni, elgondolkodtatni a nézőket, hogy ítéletet mondjanak arról, amit látnak, hallanak, ahogyan embertársaik cselekednek, ahogyan a társadalom körülöttük működik, működhet. Súlyos kritikaként hangzik el a darabban, hogy "az igazság halott" abban a világban, ahol a bankárok, a hivatalnokok korruptak, ahol - mint mondják - "közkórházakra nem kell pénz, a szegények ne éljenek". Hamis váltót viszont bármikor ki lehet állítani ugyanott, hogy a gazdagok tömjék tovább a zsebüket, és a grófi címeket is pénzért osztogatják. Majdnem áthallásos, megfontolandó figyelmeztetés mindez. S ezzel Dumas, Szomorék és Monte Cristo azt is kiáltja felénk: ha már ilyen a világ, annál inkább kell lenni valakinek, aki szól, nem hallgat, aki elmondja, hogy van igazság, kell lenni igazságnak.
Gyermekkoromban a regényeket Dumas csodálatos meseszövése, határtalan fantáziája, szenvedélyes, féktelen, idealista hősei és a romantikus kalandok miatt nem tudtam letenni, ezért zártam a szívembe. Ma az emberi sorsokat keresem, a szereplők jellemét, szavait és cselekedeteit figyelem a könyvekben és a színpadon, s persze összehasonlítom azzal, amit a valóságban látok, tapasztalok. Az irodalom, a színház és minden művészet éppen erre való; feltéve, hogy jó, érdekes, hatásos, és ezért képes elnyerni a tetszésünket. Olykor azzal, hogy felkavar, felháborít, tiltakozásra késztet, máskor meg azzal, hogy kimondja velünk, helyettünk, amit mi is érzünk. Igen, így kell; vagy azt, hogy így nem szabad élni.
A titkok évadában az első rejtélyt már sikerült a színháznak és a közönségnek - közös erővel - megfejteni, és ez így szól: hazudni, lopni, csalni bűn, és embertársainak tönkretétele árán senki sem lehet boldog. Ragozhatnánk még tovább a tanulságot, szerelemről és intrikáról, szabadságról és rabságról, bosszúról és igazságszolgáltatásról, de minek?! Elégedjünk meg azzal, hogy színvonalas leckét kaptunk - a színház eszközeivel persze - erkölcsből, és társadalomkritikát is jócskán hőseink jóvoltából - szintén a művészet erejével. De a legfontosabb, hogy a kioktatást nem is vettük zokon, mert közben végig remekül szórakoztunk, jó, hangulatos zenét hallgattunk, markáns alakításokat láttunk és nem utolsósorban - a fantasztikus látványnak köszönhetően - igazi színházi levegőt szívtunk. A Monte Cristo grófja a Jókai színházban nemcsak technikai eszközöket vonultatott fel bravúrosan, hanem - és erre mindig csak a legjobbak képesek - a lelkünket is meg tudta érinteni; tükröt tartott és elgondolkodtatott. Persze csak akkor, ha hagytuk!

 

Niedzielsky Katalin

Fotó: A-Team / Nyári A.

Feltöltötte: G.E.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Monte Cristo tükre - Szomor György musicaljénak ősbemutatója