KÓRHÁZMISSZIÓI HÍRADÁS - Ábrahám segítőkészsége
Érdemes elgondolkodnunk, hogy milyen tapasztalataink vannak a másik emberrel kapcsolatban, kik azok, akikre minden körülmény között számíthatunk, és mi vajon mennyire vagyunk támaszai a környezetünknek?
Az eddigiekben láthattuk hogyan engedelmeskedett Ábrahám Isten akaratának, majd milyen következményei lettek engedetlenségének. Ezt követően megfigyelhettük konfliktuskezelő magatartását. Most a segítőkész ősatya viselkedését nézzük meg.
Az igazi hit nem korlátozódik az istentiszteletre, hanem a hétköznapi élet szeretetteljes tetteiben nyilvánul meg még akkor is, ha a velünk kapcsolatba kerülő ember nem szolgált rá. Ezt láthatjuk Ábrahám életében is, amiről Mózes 1. könyvének 14. részében olvashatunk. Amikor unokaöccse, Lót fogságba került, azonnal a segítségére sietett. Nem mondta azt, hogy úgy kellett neki, miért indult el egyáltalán hazájából, ő választotta ki magának a számára legkedvezőbb földterületet, oldja meg a gondjait, ahogy akarja. Nem. Ábrahám nem ítélkezik fölötte és még csak nem is hezitál, hogy most mit is kellene cselekedni, menjen vagy maradjon, hanem azonnal elindul, hogy segítsen. Ilyen az Istenben igazán hívő ember mentalitása. Nem a vallásosaké, nem a magukat tökéletesnek tartóké, hanem az Istenben bízóké, akik felül tudnak emelkedni a sértettségen és a konfliktus helyzeten, mert szívük mozgatórugója a szeretet. Ezt a történetet akár hitpróbának is nevezhetnénk, hiszen éppen a bajban kristályosodik ki, hogy mennyit is ér a hitünk. „Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik." - írja a Szentírás a Példabeszédek könyve 17. részének 17. versében. Igaz ez az üzenet nemcsak a baráti kapcsolatainkra nézve, hanem rokoni, sőt munkatársi vonatkozásban is.
Érdemes elgondolkodnunk, hogy milyen tapasztalataink vannak a másik emberrel kapcsolatban, kik azok, akikre minden körülmény között számíthatunk, és mi vajon mennyire vagyunk támaszai a környezetünknek?
Ábrahám szeretetteljes cselekedete után Isten áldásában részesül. Jó ezt tudnunk, s nem azért kell, vagy lehet jót tennünk, hogy ezzel az Úr áldását kivívjuk, hanem éppen ez a ráadás, a kegyelem, az a plusz, ami a keresztyén élet jellemvonása.
Az igazi hit nem korlátozódik az istentiszteletre, hanem a hétköznapi élet szeretetteljes tetteiben nyilvánul meg még akkor is, ha a velünk kapcsolatba kerülő ember nem szolgált rá. Ezt láthatjuk Ábrahám életében is, amiről Mózes 1. könyvének 14. részében olvashatunk. Amikor unokaöccse, Lót fogságba került, azonnal a segítségére sietett. Nem mondta azt, hogy úgy kellett neki, miért indult el egyáltalán hazájából, ő választotta ki magának a számára legkedvezőbb földterületet, oldja meg a gondjait, ahogy akarja. Nem. Ábrahám nem ítélkezik fölötte és még csak nem is hezitál, hogy most mit is kellene cselekedni, menjen vagy maradjon, hanem azonnal elindul, hogy segítsen. Ilyen az Istenben igazán hívő ember mentalitása. Nem a vallásosaké, nem a magukat tökéletesnek tartóké, hanem az Istenben bízóké, akik felül tudnak emelkedni a sértettségen és a konfliktus helyzeten, mert szívük mozgatórugója a szeretet. Ezt a történetet akár hitpróbának is nevezhetnénk, hiszen éppen a bajban kristályosodik ki, hogy mennyit is ér a hitünk. „Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik." - írja a Szentírás a Példabeszédek könyve 17. részének 17. versében. Igaz ez az üzenet nemcsak a baráti kapcsolatainkra nézve, hanem rokoni, sőt munkatársi vonatkozásban is.
Érdemes elgondolkodnunk, hogy milyen tapasztalataink vannak a másik emberrel kapcsolatban, kik azok, akikre minden körülmény között számíthatunk, és mi vajon mennyire vagyunk támaszai a környezetünknek?
Ábrahám szeretetteljes cselekedete után Isten áldásában részesül. Jó ezt tudnunk, s nem azért kell, vagy lehet jót tennünk, hogy ezzel az Úr áldását kivívjuk, hanem éppen ez a ráadás, a kegyelem, az a plusz, ami a keresztyén élet jellemvonása.
Lejegyezte: Tóth Márta kórházlelkész
