A vízi szállításról
A vízi szállítás jelentősége a 18-19. században nagy jelentőséggel bírt a Körösökön. Előfordult kedvezőtlen időjárás esetén számos alkalommal, hogy a szárazföldi közlekedők is a vízre kényszerültek.
A tűzifát és épületfát az Erdőhátról nagy tutajokon vagy hatalmas kosarakban, a nádat pedig cserépcsikekbe (csiptetőkbe) fogva úsztatták le a Körösön.
Gyula, Csaba és Békés számára akkor nőtt meg a Fekete-Körösön való faúsztatás jelentősége, amikor a csabaiak 1777-ben a Fekete-Körös remeteházi részétől a gyulai Kis-Körösig (a mai Népkert tájáig) a Hajós-út nevű csatornát, majd a Gyulán átfolyó régi Fehér-Körös (a mai Élővízcsatorna) vészei-pusztai részétől Csaba fölött a Fábiánfoknál a Fehér-Körösbe folyó széles kanálist megásták. Az erdőháti épület- és tűzifa vízen eljutott a három helység piacára. Ezek a favásárok Csanád megyéből is vonzottak ide vevőket. - Petik Ambrus is Csabáról írva, megemlékszik a faúsztatásról. „Midőn a Fejér- és Fekete-Körösöknek nagy árja vagyon, az Erdőhátról lápfát és mind tűzi, s mind pediglen más egyéb haszonra alkalmazható fákat, a rétségből pedig sok számú kíve nádat eresztenek le és ereszthetnek le a magok helysége alá ezen ásáson (csatornán) nem kevés könnyebbségekre és hasznokra."
„A Remetei-gát is legalább oly karba helyhea-tetődhetne, hogy ne kénteleníttessének hajón vitetni a kocsijukat az utazók."
A faúsztatás legfőbb akadályai a vízimalmok voltak. A helytartótanács 1755. április 3-i rendelete a következő Békés megyei vízimalmokat és malomgátakat említi, mint a faúsztatás akadályozóit: „Következendő malmok és gátak impedíálják (akadályozzák) a Körös és másféle vizeken a tűzre és épületre való ölfáknak és tutajoknak tavasszal és nyárban való leszállítását:
„Tekintetes, nemes Békés vármegyében dobozi malomgát, mely méltóságos Harrukker uramé. [...] békési hídnál a láphozóktul csak azért, hogy az híd alatt eljönnek, szoktak venni minden láptul (tutajtól) egy darab fát, mely egy s két petákot (tehát 7 s 14 kajcárt) is megérhet, vagy pedig minden negyvenedik lápot elveszik. - Dobozi gátnál pedig minden láptul egy garast (3 krajcárt) vesznek; ha pedig mindjárt akkor meg nem adhatja, azután két garast vesznek."
Vizimalom a Sebes-Körösön
Árvizes időben nem volt ritka dolog, hogy az elázott vagy elmosott úton megrekedt kocsit hajón kellett továbbszállítani, Stummer főszolgabíró 1843. február 25-én ezt írja a magyargyulai elöljáróknak: „A Remetei-gát is legalább oly karba helyhea-tetődhetne, hogy ne kénteleníttessének hajón vitetni a kocsijukat az utazók."- olvashatjuk az Olvasókönyv Békés megye történetéhez c. kitűnő munkában.
Forrás: Békés Megyei Levéltár
