A téveszmék tartalmi változatossága
Ennek a cikknek a célja a leggyakrabban előforduló típusok bemutatása, azok rendszerezése, illetve a kezelési lehetőségek rövid áttekintése.
Első lépésként érdemes meghatározni, definiálni ezen pszichopatológiai eltérés lényegét. Nozológiailag a gondolkodás (képzettársítás, asszociáció) tartalmi zavarai közé sorolható.
Nézzünk néhány tankönyvi meghatározást:
„Olyan képzet, mely az észrevevés zavartsága, hangulati zavarok, vagy más pathologiás oknál fogva
- téves feltevésből kiindulva
- téves következtetéseket eredményez, s ez
- a tévedés semmi körülmények közt nem korrigálható,
- az egyéniséggel összeköttetésbe jutva azt kóros irányba befolyásolja.
- A beteg tévedéséről meg nem győzhető."
- [Schaffer Károly, 1927]
„A személyiségközeli gondolkodás zavara, kialakulásához az egész személyiség kóros megváltozása szükséges.
Kórosan meghamisított ítélet, melyre jellemző:
- szubjektív bizonyosság, erős ragaszkodás
- korrigálhatatlanság
- tartalmilag lehetetlen / abszurd
- az "ÉN"-re vonatkozik."
- [Juhász Pál, Pethő Bertalan, 1983]
„A gondolkodás tartalmi zavara, túlértékelt eszme, mely kóros forrásból ered, az énre vonatkoztatott tartalmilag hamis ítélet, amire korrekciós készség egyáltalán nincs."
A fenti definíciók lényegét összefoglalva tehát olyan téves gondolatról van szó, mely az adott egyénre vonatkozik, időnként meglehetősen bizarr, és annak hamisságáról az illető logikus érveléssel nem győzhető meg. Lényeges momentum még, hogy egy adott gondolat megítélésénél a páciens kultúrköre, szociális háttere is meghatározó szerepet játszik. Például a lélekvándorlásba vetett hit manapság teljesen elfogadott, míg a középkori Európában tébolydába zárták volna, vagy máglyán égették volna meg az illetőt eretnekként vagy boszorkányságért. Hasonló példa a Koro, ez egy Ázsiában gyakori betegség, lényege a pénisz összezsugorodásától és hasüregben történő, halált okozó eltűnésétől való kóros félelem, ami pl. hazánkban csak nagyon ritkán fordul elő.
A téveszmék rendkívül sokféleképpen csoportosíthatók:
* Lehetnek elsődlegesek (autochton) vagy másodlagosak. A másodlagos téveszmék sokszor magyarázó jellegűek, pl. a szkizofrén páciens hallucinációinak hátterében a szomszéd rosszindulatú ármánykodását véli felfedezni, az illető sugarazza a falon át, vagy mérget kever az ivóvízbe, ezzel szabadítja rá a hangokat.
* Másodlagosnak minősülnek a hangulatzavarokhoz társuló holotím doxazmák, ezeket affekt töltésük szerint tovább csoportosíthatjuk, ilyenek pl. a depressziós beteg mikromán (pl. önvádlásos-bűnösségi), vagy a mániások megalomán téveszméi. Előfordulnak heterotím doxazmák is, ilyenkor a téveszme és a hozzá társuló hangulat ellentmond egymásnak, például a beteg vidáman számol be férje haláláról, aki valójában még az élők sorában van, esetleg éppen a betegágy mellett ül.
* Rendezettség (organizáltság) szempontjából vannak kifejezetten rendszerezett téveseszmék, melyek teljesen logikus felépítésűek, ellentmondást nem tartalmaznak. Gyakran a paranoid betegeknél találkozunk ilyennel. Jellemzőjük, hogy alig vagy egyáltalán nem tartalmaznak bizarr elemet, és időnként annyira hihetőek, hogy komoly feladatot jelent valóságtartalmukról meggyőződni, illetve azt kizárni. A rendezetlen doxazmák ezzel szemben kaotikusak, szerteágazóak, sokszor önellentmondásosak, általában inkoherens gondolkodás is megjelenik, mint a z asszociációk alaki zavara. Tipikusan ilyet látunk hebefrénia esetén, ami a szkizofrénia egy korán kezdődő és rossz prognózisú válfaja.
* Tartalom (tematika) szempontjából két nagy kategóriába sorolhatóak a téveszmék:
◦ Megalomán (grandiózus, nagyzásos, egodiasztólés) doxazmák, ezek közös jellemzője, hogy az egyén saját magát túlértékeli valamilyen szempontból. Ide sorolható az erotomán (szerelmi) téveszme, amikor a páciens meg van győződve arról, hogy egy prominens személy táplál gyengéd érzelmeket iránta. Ez lehet zenész, színész, politikus, vagy akár a beteg kezelőorvosa... (De Clérembault-szindróma). Az inventátoros (feltalálási) téveszme lényege, hogy a beteg meggyőződése szerint valamilyen korszakalkotó felfedezést vagy technikai áttörést ért el. A kategória igazi klasszikusa az örökmozgó (perpetuum mobile), de időnként egészen újszerű elgondolásokkal is találkozhatunk, például napelemes zseblámpa, falra mászó fogkefe, forgócsillag... Religiózus/noetikus (vallási) doxazmákról beszélünk abban az esetben, ha például a beteg meg van győződve saját prófétaságáról, esetleg éppen ellenkezőleg, Antikrisztusnak képzeli magát. A genealogiai (származási) téveszmék mostanában ritkábban fordulnak elő, elsősorban az antiszemitizmussal párhuzamosan a második világháború körül írták le több alkalommal, de a szocializmus alatt is elő-előfordult vélt nemesi származás vagy Kádár Jánossal való rokonság képzete. Politikai téveszmékre is láttunk példát az utóbbi időben, de ennek igazi „reneszánsza" a Szovjetunióban a II. Világháború után zajlott, amikor is a politikai másként gondolkodók, akik nem voltak képesek elfogadni a kommunizmus felsőbbrendűségét a kapitalizmussal szemben, könnyen elmegyógyintézetben találhatták magukat 'szimplex szkizofrénia" diagnózissal.
◦ Mikromániás (kicsinységi, egoszisztolés) téveszmék. Ezek többnyire kevéssé bizarrak. Ide sorolható a hangulatzavarok kapcsán már említett önvádlásos/bűnösségi téveszmék, nem ritka, hogy ilyenkor az elkövetett valós vagy vélt „bűnökre" való tekintettel (pl. gyermekét napközibe íratta a paciens, ezért úgy érzi, nem elég jó anya) önként kérik a halálbüntetést! Elszegényedési/meglopatásos téveszmék általában idős korban jelentkeznek (Diogenész szindróma), gyakran általános szellemi leépüléssel, nem ritkán gyűjtögetéssel társulnak, utóbbi egyre nagyobb nyilvánosságot kap a médiának köszönhetően. Hypochondriás/abnormalitási téveszmék esetén a beteg meg van győződve valamilyen testi fogyatákosságáról, ami a túl nagy orron keresztül a közelebbről meg nem határozott csúnyaságon át szerveinek elrothadásáig bármiben megnyilvánulhat. Speciális formái a likantrópia (állattá változás, pl. farkasember), illetve a bőrférgességi téboly (Ekbom szindróma). Nihilisztikus doxazmáról beszélünk, ha a páciens közeli világvégét jövendöl, esetleg saját magát halottnak hiszi (Cotard szindróma). Infidelitási/zelotípiás (hűtlenségi) téveszme gyakran alkoholista férfiaknál fordul elő, nem ritka a házastárs/élettárs bántalmazása sem (Othello-szindróma). Querulátoros (perlekedési) téboly esetén az illető feljelentésekkel, beadványokkal árasztja el a hatóságokat vélt vagy valós sérelmek kapcsán, ezzel az egészségügyi mellett komoly jogi problémákat is okozva. A személycsere (heutoscopia, hasonmás téboly) téveszméje általában idősebb korban, érzékszervi problémához kapcsolódóan fordul elő. Két formája van: a hipoidentifikáció (Capgras szindróma) és a hiperidentifikáció (Fregoli szindróma). Előbbinél a páciens meg van győződve, hogy egy ismerősét idegen helyettesíti, utóbbinál ismeretleneket is ismerősként azonosít.
◦ A persecutoros (üldöztetéses) téveszmék esetén a megalomán és mikromániás tartalmak keverednek, ugyanis az üldöztetés hátterében mindig valamilyen egyedülálló képesség vagy tudás tárható fel, amit a páciens magának tulajdonít. Legenyhébb formája a vonatkoztatás, amikor az illető úgy érzi, hogy róla beszélnek a háta mögött, vagy megjegyzéseket neki szánnak. A következő fokozat a megfigyeltetés, amikor az illető telefonját lehallgatják, lakását „bepoloskázzák", esetleg mobiltelefonja segítségével követik mozgását. Ennél komolyabb a befolyásoltatás, amikor tetteit, cselekvését irányítják pl. rádióhullámok által. A gondolatok manipulációjával (gondolatolvasás, g.-ok felhangosodása, kivonása, beültetése) próbálják ellenségei ellehetetleníteni. Intoxikációs (mérgeztetéses) doxazmák esetén a páciens meggyőződése, hogy ételébe vagy italába mérget kevertek, ezzel akaratát legyengítik, szervezetét beteggé teszik. Olyan erős lehet ez a meggyőződés, hogy egyesek még a méreg ízét is érezni vélik, emiatt egyáltalán nem hajlandóak enni/inni.
◦ Egyéb téveszmék közül a katatímiás (vágybeteljesítő), reziduális (krónikus szkizofréniánál, terápiarezisztens), indukált (folie á deux, trois, quatre...), bizarr (schizophrenia, "furcsa elgondolás"), és badar (demenseknél, logikátlan, színtelen) doxazmák érdemelnek említést, melyek valójában nem is annyira nozológiai kategóriát, mint inkább modalitást jelentenek, mely a fentiek bármelyikével társulva előfordulhat.
A téveszme tartalmát befolyásolja a a személy egyéni múltja, neveltetése, szocializációja, az adott történelmi kor kultúrája (XVII. század: likantrópia, XX. sz. eleje: genealogiai téveszmék, finánczsenik. Napjainkban: mikrochip az agyban, földönkívüliek), ennek megfelelően transzkulturális változatosság jellemzi.
Összefoglalásként kijelenthetjük, hogy a téveszme a szubjektum rákos daganata: valamely én-elem kóros burjánzása, mely súlyos esetben a szubjektumot teljesen behálózva a magatartás egészének vezérlését a maga irányítása alá vonja.
Súlyos szakmai hibát követ el az az orvos, aki a téveszmékkel "szembeszáll", vitatja azok valódiságát, a beteget a "valósággal" szembesíti. Sokkal célravezetőbb a gyógyszeres kezelés azonnali elkezdése, majd a realitáskontroll visszatérésével a korábban történtek átbeszélése, átértékelése.
Forrás: Pándy Kálmán Megyei Kórház, Pszichiátria „D" - Dr. Orvos Gábor
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: A téveszmék tartalmi változatossága
